A varázslatos India fűszer kavalkádja már nem elérhetetlen számodra sem.

Indiában az állítják, hogy ahány ház, annyi féle masala. Itt az idő hogy kikísérletezd saját illatos keveréked.

Egy kis segítség a színes, szagos ezerízű és arcú útra:

dahl
sabji
panír
naan
csatni
Kardamonos indiai puding

RECEPTGYŰJTEMÉNYÜNK

Naan

Hozzávalók
50 dkg liszt
4 dl joghurt
1 kávéskanál só
1/2 élesztő
0.5 teáskanál cukor
2 ek napraforgó olaj
2 ek víz (kevés langyos)

Elkészítés

  1. A hozzávalókból nem ragadós tésztát gyúrunk.
  2. Fél órát pihentetjük, majd a cipóból 8 gombócot formálunk.
  3. Tenyerünk között ellapítjuk, nyújtófa segítségével vékonyra, nagyjából kör alakúra formázzuk.
  4. Száraz teflonserpenyőben mindkét oldalát erős lángon 2-2 percig sütjük.

Dahl 

Hozzávalók
500 g (vörös) lencse
750-900 g víz
1 t.k. őrölt kurkuma
1 (nagy) fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 jókora t.k. tamarind pép
2 t.k. római kömény
1 t.k. barna/fekete mustármag
3 cm-es reszelt (zöld) gyömbér
őrölt chili paprika por (illetve Erős Pista)
1 csokor korianderlevél zöldje
3 e.k. étolaj

Elkészítés

  1.  Bőséges langyos vízzel mossuk meg 3x a lencsét, majd tegyük fel főni. (Főzhető leves vagy főzelék állagúra is.) 
  2. Adja hozzá az őrölt kurkumát, a karikára vágott vöröshagymát, a tamarind pépet és enyhén sózza meg. 
  3. Miközben a lencse fő, az étolajon óvatosan pirítsa meg a római köményt és a mustármagot. Adja hozzá a szétnyomott fokhagymát, a reszelt gyömbért és párolja néhány percig, majd keverje hozzá a chili paprikát, s újabb egy perc hevítés után az egészet adja a fövő lencséhez.
  4. A lencsét összesen 30 percig főzzük, s 5 perccel az előtt, hogy lejárna az ideje, keverjük bele a koriander apróra vágott zöldjét.

Sabji

Hozzávalók
ghí vagy növényi olaj a sütéshez
4 nagy burgonya
3 nagy padlizsán
250 g házi sajt
1 evőkanál ghí vagy vaj és növényi olaj keveréke
2 kávéskanál római kömény
1 kávéskanál összemorzsolt szárított erős paprika
1/2 kávéskanál hing
1/2 kávéskanál kurkuma
5 dl savó
1/2 kávéskanál őrölt koriander
1 1/2 kávéskanál só

Elkészítés

  1. A padlizsánt, a burgonyát és a sajtot 2.5 cm-es kockákra vágjuk, és ghíben vagy olajban egyenként megsütjük. 
  2. 1 evőkanál ghít felmelegítünk, barnára pirítjuk benne a római köményt, beleszórjuk a paprikát, a hinget és a kurkumát, majd néhány másodperccel ezt követően felöntjük a sóval és az őrölt korianderrel ízesített savóval. 
  3. Nagy lángon felforraljuk. Hozzáadjuk a sült zöldségeket és a sajtot, és kis lángon kb. 20 percig főzzük. A burgonya fényes és aranysárga, a padlizsán puha, és sajt pedig lédús lesz.

Kardamomos rizspuding

Hozzávalók
2 db tojássárgája
400 g cukor
200 g rizsliszt
1000 g tej
kardamom

Elkészítés

  1. A tojássárgájákat a cukorral, a rizsliszttel, kardamommal és kevés tejjel csomómentesre keverjük.
  2. A maradék tejet felforraljuk. A felforralt tejet hozzáadjuk a tojássárgájás masszához, és folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről.

Csatni

Hozzávalók
2 ek napraforgóolaj
1 tk mustármag (fekete)
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál kurkuma (őrölt)
1 tk fahéj (őrölt)
1 tk chilli (por)
0,5 teáskanál asztatgyanta (asafoetida, azaz hing)
2 db babérlevél (kisebb)
6 db szegfűszeg
1 tk gyömbér (őrölt)
0.5 teáskanál só
250 g sűrített paradicsom (18-20%)
4 ek cukor

Elkészítés

  1. A fekete mustármagot 2 ek olajon, fedő alatt kb. 2 perc alatt kipattogtatjuk.
  2. Levesszük a tűzről, majd hozzáadjuk a római köményt, az őrölt koriandert, a fahéjat, a chiliport, az asafoetidát, a babérlevelet, a szegfűszeget, a gyömbért és a sót.
  3. Tűzre visszatéve, kb. egy percig együtt pirítjuk a fűszereket.
  4. Hozzátesszük a sűrített paradicsomot, valamint a vizet, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük.
  5. Beletesszük a cukrot, majd pár percig tovább főzzük.
  6. Eltávolítjuk belőle a babérlevelet, kis tálkába tesszük, és tálaljuk.

Kedvet kaptál további kurzusainkhoz? Jelentkezz!

Kurzusaink várnak nagy szeretettel!
A legközelebbi időpontokról érdeklődj emailben a hello@easetherapy.hu-n.